Sok minden van jelen az életemben, amin akár mennyire szeretnék, de valójában nem tudok változtatni. 

Például nem válogathatom meg, hogy kik legyenek a szüleim, rokonaim és testvéreim, de még azt sem, hogy ki toppan be az életembe a következő pillanatban és rúg bokán, vagy kér segítséget, vagy éppen tartogat valamit a számomra.

Nem állíthatom le egyik napról a másikra a korrupciót, a népírtást, a klímaváltozást, a vegyi élelmiszer gyártást, vagy az ökológiai katasztrófák sorát, és nem cserélhetek kormányt, nem változtathatom meg az bürokrácia kacskaringóit, sem a háborút nem állíthatom le, hogy a menekültek hazatérhessenek, jelenleg úgy tűnik, hogy még a talpam alattnyi földet sem védhetem meg az eladás alól az itt élők számára, noha ide születtem és a Teremtő kínálta jog, hogy ezen a földön éljek és haljak…

Én ugyan már vagy 10 éve száműztem a TV-t és rokonait, rádiót, napilapokat és magazinokat az otthonunkból, mégis átszűrődik, beszűrődik, az internetről és ismerőseinken keresztül naponta zúdul ránk az emberi lét nyomorultsága és tudatlanságunkból fakadó szörnyű tetteink sora…

Már mindent kipróbáltam, állandóan valami pozitívba temetkeztem, csak hogy ne fájjon… Csak hogy fájdalom elkerülő igyekezetemben paradox módon még több áramlik be belőle az életembe.

A személyes életemben hasonlóképp tehetetlennek érzem magam, hiszen akármennyire is állok ellen a pillanatnak, hogy elveszítsek valamit, vagy valakit, vagy hogy elrontsak valamit, hogy hibázzak, mégis újra és újra megtörténik velem…

Számtalanszor megéltem már, pont a legnehezebb megpróbáltatások közepette és az “ezt már nem bírom ki” méretű kihívások idején, vagy a legnagyobb ballépéseim után nyílik egy ajtó a tanulásra és a megoldásra és számtalanszor tapasztaltam, hogy a fájdalom megélésének megengedésével drámaian lerövidíthetem annak idejét és hatókörét.

Mégis minden egyes fájdalom új, olyan, ami még nem volt, persze makacsul próbálnám távol tartani magamtól, ami már elkerülhetetlen, hiszen a dolog, ami fájdalmat okoz nekem, legyen az fizikai, érzelmi már jelen van az életemben, már a valóságom részét képezi.

A fájdalom elkerülésével szemben tanúsított ellenállásom maga az üzemanyag a szenvedésemhez. Ezért egyszerűen megengedem a pillanatnak, hogy az legyen Ami. Egyre kevésbé fűzök hozzá belső kommenteket, csak megfigyelem, hogy mi történik valójában anélkül, hogy túl dramatizálnám a helyzetet.

Amint megszűntetem az ellenállást, vagyis elengedem azt a gondolatot: hogy „ennek és ennek nem kellene így lennie” , a jelenlét csendességében a fájdalom helyét átveszi valami finom már-már örömteli kíváncsiság és erő, hogy a jelenlévő fájdalom és a múlt sérelmei ellenére, hogy fogok tudni valamit másként, jobban, ügyesebben csinálni, és a felelősség, hogy hogyan fogok tudni megállni a saját lábamon ebben az új helyzetben, felfedezni egy új egyensúlyt, amit azelőtt nem ismertem.

És természetesen az is a felelősségem részét képezi, hogy mihez kezdek én ezzel a sok problémával, ami a világból zúdul rám? Én hogy járulhatok hozzá a változáshoz? Ha nem teszek semmit, csak sajnálkozom, azzal még támogatom is a borzalmakat közös tudatmezőnkben.

  1. A tudatosság első lépése számomra tehát, hogy hajlandó vagyok úgy érzékelni a dolgokat, amint vannak, és nem menekülni el előlük bármennyire fáj is.
  2. A tudatosságom második lépcsője, hogy a realitás talaján lépkedve, átalakítom, transzformálom magamban ezeket a fájdalmakat, sérelmeket és bosszúságokat, belőlük merítkezve új valóságot kezdek el vágyni, vizionálni, tervezni és megalkotni számunkra.

A természet természete a változás.

Úgy érzem hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi is a természet részei vagyunk, így a mi természetünk is a természet természete, vagyis a változás.

Ez a felismerés már ismerős számunkra.

Ha a szenvedésem a boldogságom előszobája, a kérdés csak az, mikor döntök úgy, hogy kitárom az ajtót és ki merek lépni az ismeretlenbe?

Egres Katinka

www.miter.hu

Ha már neked is eleged van abból, hogy te is folyton csak kikapcsolódni jársz, de “bekapcsolódni” nem megy, és szeretnél egy kis időt és teret lekerekíteni, hogy tudatosan szembenézhessünk önmagunkkal és azzal, hogy életünkben hol is tartunk valójában, hogy aztán újult erővel léphessünk tovább>>> Tarts velünk:

Érdekel ez a különleges lehetőség, mutasd!